Üdv!
Hogy én is untassam az olvasó közönséget, itt a tegnapi kulturális antropológia kurzusra beadott dolgozatom. Persze titokban reménykedem, hogy másnak is érdekes lesz a téma, s mindaz, amit leírtam.:) A mindenféle hozzászólásnak pedig nagyon örülnék!!! Építő kritika is lehet ám!:)
Sajnos, kicsit ügyetlen vagyok, de a hivatkozások méretén nem tudok változatni, persze biztosan lehet...
Ja, és most ugrik a majom a vízbe, a plagizáció elkerülése végett ugyanis felfedem kilétem:
Terhes Viktória:
A fényképkészíttetés jellemzői egy polgári és egy paraszt-polgári családban
A fénykép készíttetés műtermi formájának hátterét szeretném feltárni dolgozatomban, a szak-irodalom felhasználásával, és saját készítésű interjúk elemzésének segítségével.Vizsgálatomat saját családomon belül végeztem, főként az idősebb korosztály emlékeinek felhasználásával. Adatközlőim két család tagjai. Pontosítva személyüket, a nagymamáim, s az ő emlékeiket kiegészíti édesanyám és az egyik ángyikám visszaemlékezése. A mai műtermi fényképezkedésről pedig egy igen távoli rokonom mesélt nekem. Családi fotóink közt a legrégebbiektől kezdve máig találunk műtermi felvételeket, melyek nem csak az egyes eseményeket, de a korszak jellemző kulturális jegyeit is megörökítették egy bizonyos kontextusban. Bár elsődlegesen nem képelemzés a célom, bizonyos módon mégis felhasználom magukat a fényképeket annak érdekében, hogy a társadalmi és kulturális háttér jobb megvilágításban táruljon elénk.
A 19. század közepétől a fényképészet egyre nagyobb tért hódított meg, s azokhoz a társadalmi rétegekhez is eljutott, akiknek korábban nem volt lehetőségük önmaguk, családjuk, és életmódjuk megörökítésére. A fényképészetet megelőző időszakban divatos festmények jóval drágábbak voltak, mint azután a fényképek, így csak a magasabb, s tehetősebb társadalmi rétegek számára voltak elérhetőek. A fényképészet tehát nem csak, mint technikai vívmány jelentős, de kultúra alakító szerepe is számottevő.
[1] A már korábban is képeket megrendelő társadalmi rétegek számára egyrészt minőségbeli és mennyiségbeli változást hozott, másrészt, a kópiák révén, a családi és ismeretségi körön belüli kapcsolattartást könnyítette meg. Megváltoztatta a képkészíttetés szokásait is, s a fotózás által a családi képállomány megnövekedett. A paraszti rétegek körében jelentősebb változásokat hozott a fényképészet. A paraszti öntudat kinyilvánítása, vagy éppen a polgárosodás dokumentációja, tehát önmaguk megörökítése egy individualizációs folyamat elindulását jelzi.
[2] Emellett, a fényképek egy új szokást, divatot honosítottak meg a paraszti kultúrában, s a lakásbelsőnek, a reprezentációnak is egy új módját alakították ki.
[3] A reprezentáció pedig az emlékmegőrzés mellett a fénykép egyik legjelentősebb funkciója volt. A magyar parasztság körében a gazdasági megerősödéssel, a kapitalizmusba való bekapcsolódással egyszerre jelent meg a műtermi fényképezkedés szokása, s ez részét képezte, és vissza is hatott a kultúraváltás folyamatára.
[4]A technika-, és művészettörténettől kezdve a néprajzig igen sok tudomány foglalkozik a fotográfiával, s annak termékeivel, tehát magukkal a képekkel. Ezen a művekben azonban, kevés kivételtől eltekintve, általában a technikatörténeti, vagy a szemiotikai megközelítés a jellemző, illetve az egyes fotográfusok életének és pályájának bemutatása a cél. A műtermek világa, azonban a megrendelő, azaz a képek alanyai nélkül nem létezhetett volna. Ezért fontosnak tartom annak feltárását, hogy milyen módon zajlott a fényképkészíttetés, milyen előkészületekkel járt, s az emberek életében milyen szerepet töltött be maga a fotózás. Hiszen, megjelenésétől kezdve a jeles, ünnepi alkalmakhoz kapcsolódó szokásrendszerek részévé vált.
A fényképezkedés rövid története
A műtermek Magyarországon, már az 1830-as években jelentek meg, elsősorban a nagyobb, majd később a kisebb vidéki városokban nyitva meg kapuikat a fényképezkedni vágyók előtt. A műtermek elsősorban a polgárság elvárásainak, ízlésének, s kulturális megnyilatkozásainak tükörképe.
[5] A berendezések, tehát a hátterek, a székek, asztalkák, s a rajtuk helyet kapó különböző kellékek, mint például a virágokkal teli vázák, könyvek, etc, mind a polgári élethez kapcsolódó klisék megjelenítései.
[6] Ebből következően, a polgári családok, a műtermi képeken, tulajdonképpen, a saját, megszokott környezetben kerültek megörökítésre, míg, az ugyanabba a műterembe járó, s annak díszletében felvett paraszti családok már, egy más kontextusba helyezkednek bele. Még a későbbiekben visszatérek az ehhez kapcsolódó jelenségekre, és ezek jelzésértékére.
Virágkorába csak az 1800-as évek végén érkezett el a fényképészet, s körülbelül az I. világháborút követően lendült fel igazán a kereslet. Ebben az időszakban, a magukra valamit is adó családok évente többször is megörökítették magukat hivatásos fényképésszel.
[7] Természetesen a háború következtében egy bizonyos visszaesés mutatkozott, hiszen a szegénység a korábban tehetősebb rétegeket is sújtotta. Ennek ellenére mégsem szorult vissza teljesen a fényképek iránti igény, hiszen ekkor a katona képek illetve a csonka családképek száma ugrott meg. Mint Csupor Istvántól megtudhatjuk, ezek a képek az emlékeztetést szolgálták első sorban, hiszen például a csonka családképeket, kiküldték a fronton szolgáló katonáknak, hogy megmaradjon a kapcsolat az otthon maradottakkal.
[8] A két háború közt majd a II. világháború után, a műtermi képek készíttetésének szokása családunkban folyamatosan élő jelenség. Családunk műtermi fényképezkedésének alkalmai az idő előrehaladtával egyre ritkultak, ugyanakkor a műtermi képek továbbra is jelentőségteljesek maradtak, funkciójukat megőrizték.
A képek csoportosítása
A családi fényképek két csoportja különíthető el, a család, anyai és apai ágának kapcsán. Az egyik ág városi polgárcsalád, míg a másik falusi polgárosodó parasztcsalád. A legkorábbi képek még a századforduló táján készültek, mind a két família esetén. S a képek jó része a városi, egyik esetben szegedi, - csak később jelennek meg a szőregi - fényképész munkái. A másik esetben pedig hódmezővásárhelyi fotográfusoknál készült képekről van szó. Érdekeség, hogy a képek közt nagy számban fordulnak elő női fotográfusok által készített képek. A parasztcsalád esetében sok képnél csak műtermi-hatású fotókról beszélhetünk, hogy miért, arra még később visszatérek. A családi képanyag egy részét végigtekintve látható, hogy a műtermi környezet, és a beállítási séma, tulajdonképpen változatlanok voltak a 20. század közepéig.
[9] Ekkor főként a képek anyaga, minősége, a képeken szereplők ruhái, és hajviselete, illetve bizonyos képkivágási technikák árulkodnak az adott korszakról. Egyes esetek azonban kivételt képeznek, mivel már az 1930-as, ’40-es években, a későbbi divatnak megfelelő homogén háttér előtt készült. Ennek oka lehet, hogy a sokszor maga megrendelő választhatta ki a hátteret. A II. világháború után, már eltünedeznek a festett hátterek, és az egyéb kellékek, az egész alakos képeket felváltják a portrék. A műtermi képek készíttetésének szokást a saját tulajdonú fényképezőgépek kezdték kiszorítani, egyre szaporodtak az amatőr képkészítők, s főként a kisebb jelentőségű családi eseményeket az emberek maguk rögzítették, a műterem ebben már csak a kép kidolgozásának szerepét kaphatta meg. Mindezzel együtt pedig változtak a beállítási sémák, s egyre inkább kezdtek elszakadni a korábbi, rögzült beállítási módoktól, s a spontaneitás került középpontba. Bizonyos alkalmaknál azonban továbbra is elvárt maradt a hivatásos fényképész közreműködése, s ez egyben jelzi ezen alkalmak kiemelt fontosságát is. A saját gépek, mivel csak lassan terjedtek el igazán széles körben, nem tudták megszűntetni a műtermi képek jelentőségét, de ehhez kellett, hogy a műtermek is aktualizálják magukat az adott korszak elvárásainak megfelelően. Mára a műtermi fényképezés teljesen megváltozott formában él tovább. Mint egyik adatközlőm elmesélte, már vége a hosszú beállításoknak, a merev sémák korának. A család egy órát kapott, s ez alatt kisebb irányítással ugyan, de úgy pózolhattak a kamera előtt, miként nekik tetszett. A háttér homogénné vált, s a kellékek is szinte teljesen eltűntek. Természetesen ezek a képek már színesben lettek előhívva. Adatközlőm elmondása szerint azonban a színes kép sem mindig természetes. Mint mondta, fia kérésére a következő szűk családról készülő kép, fekete-fehér lesz, mint a régi felvételek. Ez bizonyos fajta nosztalgiázásnak, és a múlttal való kapcsolat keresésnek is értelmezhető.
Visszatérve a két család fényképezkedési szokásaira. Az azonosságokat leszűrve azt mondhatjuk, hogy a fényképkészíttetés a polgári, és a paraszti családban is nagy jelentőséget kapott családunkban is. Mind az egyén, mind pedig a közösség elvárása megkívánta, hogy az emberi élet nagy fordulóit, a születés és a halál közt bekövetkező kisebb, s nagyobb változásokat megörökítsék.
[10] Az egyén és a család életében bekövetkező változások adtak okot a fényképezésre, tehát, általában nem maga a fényképezés tekinthető az elsődleges eseménynek.
[11] Ebből következik, hogy a megörökített alkalmak mind a két családnál nagyjából fedik egymást, s máig ugyanezek találhatók meg a legtöbb műtermi fotón. A képeket több csoportba sorolhatjuk, így vannak egyéni, páros, és csoportképek. Mindezekre pedig alkalmazható Csupor felosztása, miszerint ezek közé tartoznak a gyerekképek, az egyházi avatást vagy korcsoportváltást jelző képek, katonaképek, eljegyzési és esküvői képek, melyek később kiegészültek a tablóképekkel, és igazolványképekkel is. A családi képek közé tartoznak a lakodalmi képek, vagy egyéb családi esemény kapcsán készült felvételek, (pl. házassági évforduló) és a csonka családképek,
[12] melyekről fentebb már említést tettem. A csoportképek másik kategóriájába sorolhatóak azon képek, melyeken nem családtagok szerepelnek: így vannak osztályképek, baráti képek, és munkatársi képek is. Ez utóbbiak elsődleges funkciója az emlékeztetés, míg például a katonaképek, és az esküvői fotók már bizonyos reprezentációs szándékot is mutathatnak. A kapcsolattartás szempontjából elkülöníthetünk egy újabb csoportosítási rendszert a fényképek közt, mégpedig nyilvános, és privát fényképekre oszthatjuk a családi képgyűjteményt. A privát képek, kevésbé képzik csere tárgyát a családban, legfeljebb szűk körben vándorolnak: szülők, testvérek, a pár; ezek közé elsősorban a személyes élet pillanatairól készült képek tartoznak, mint a gyerekkori képek, az egyházi avatásról készült képek – főként elsőáldozó kép, katonaképek, az igazolványképek, és később a spontán felvételek. A nyilvános képek közé elsősorban az esküvői fotók tartoznak, illetve a tablóképek, s ezek mellé sorolhatók még a csoportképek, melyek szereplői is kaptak az adott képekből. Ilyenek az osztályképek, egyéb csoportképek (baráti, munkatársi képek), lakodalmi felvételek. Ezek cseréje szélesebb körben is zajlott, és egyben hírül adta a közösségben a nagyobb események lezajlását is. Ezt maguk a műtermek is elősegítették azzal, hogy saját munkájuk reklámjaként a jól sikerült fényképeket kiállították a kirakatban, vagy kiragasztották a ház falán egy táblára, ahol minden járó-kelő láthatta.
[13]
A fényképezkedés módjai
Habár nem maga a fényképezkedés volt az esemény a legtöbb esetben, mégis fontos szerepet játszott a családok életében. Itt azonban már élesebben elkülönül a polgári, és a paraszti megközelítés. A falusi fényképezkedésnek három változata különíthető el. A legtöbb esetben helyben nem állt rendelkezésre műterem ezért vagy a falut bejáró vándorfényképészek örökítették meg azt, aki kérte, vagy be kellett utazni a városba, harmadik lehetőség volt, mikor megfogadták a fényképészmestert, egy-egy alkalomra. Ezen tényezők miatt nagyobb hangsúlyt kapott magának a fényképezkedésnek a „rítusa”. Hiszen kevésbé volt megszokott, természetes a kamera előtti pózolás. Ugyanakkor a fényképész utasításait, magának a beállításnak a hosszát, egyik adatközlőm sem tudta pontosan felidézni. A képeken azonban jól látszik, hogy minden pontosan a helyén van. A megfelelő világítás hiányában ezeket a képeket vagy a szabadban készítették, de a korszerűbb gépek már beltéri felvételekre is lehetőséget adtak, s ekkor gyakorta az egyik háznál rendeztek be ideiglenes műtermet. Az így készült fényképeken nem a megszokott festett paraván, vagy drapéria hanem például ágytakaró szolgál a kép hátteréül, mint azt nagymamám elmesélte. A virágos váza, vagy egyéb kellékek sokszor megtalálhatóak ugyanúgy, mint az igazi műtermek esetében. Ilyen képek tehát készülhetek spontán is, de legtöbbször mégis előre megrendelt, például lakodalmi fényképezés esetén.
Ezzel szemben a polgári családban a műterembe járás kevésbé volt a mindennapi élet ritmusától eltérő. Az interjúkból az derül ki, hogy ez a divat teljes mértékben beépült a család életébe, szokásrendszerébe, s természetessé vált. Megszokott volt a környezet, s a szituáció is. Egyik adatközlőm elmondása szerint barátnőivel, gyakorta minden különösebb alkalom nélkül készítettek fényképet magukról, hiszen a gimnáziummal szemben volt egy műterem. Azonban ezeket a baráti képeket leszámítva az alkalomhoz kötöttség a polgári képeknek is fontos jellemzője. Általában vagy az egyéni élet nagy fordulóihoz kötődtek, mint arra már fentebb utaltam, vagy egy rendszeres öt-tízévente ismétlődő esemény volt a családi kép készíttetése, ami sokszor szintén egyéb alkalomhoz is kötődött, például házassági évfordulóhoz.
A családi fotókon kívül, melyeket gyakorta nagyméretben hívattak elő, s be is kereteztek, egy évben több egyéni kép is készülhetett, például elajándékozási céllal. Ezáltal fontos kapcsolattartó eszközként is szolgáltak a fényképek a rokonságon belül.
Hogy is nézett ki tehát egy fénykép elkészítése?
Adatközlőim elmondása szerint nem volt szükséges bejelentkezni a fényképészhez. Minden esetben, mind a polgári, mind pedig a paraszti családok a legszebb ruhát öltötték magukra, gyermekeikre, ez természetesen jól tükrözi a kor divatját, s mutatja meg viselője származását, társadalmi státusát is. Ezután általában ugyanahhoz a fényképészhez mentek el. Itt egy általában a vendégek számára két részből álló helyiség volt látható, hiszen az előhíváshoz szükséges „műhely”, a sötétkamra, el volt különítve. A vendégek először egy szalonként berendezett váróba lépett, ahonnan nyílt maga a műterem. Itt egyik adatközlőm szerint lehetett választani a hátterek közül, más adatközlőm szerint viszont a fényképész választotta ki az alkalomhoz leginkább illő hátteret, és kellékeket, melyek közé beállította kliensét. A tárgyak minden esetben jelezni, s hangsúlyozni kívánták az alkalmat, vagy a képen szereplő rangját, státusát, foglalkozását, stb. Ezután beállította alanyát a megfelelő pozícióba, a legtöbb esetben ez szintén kifejezetten direkt módon közölt, s mindenképpen a kifinomultságot, szépséget, katonakép esetén erőt, stb. ábrázolt. Az arckifejezésre vonatkozóan homályos adatokat kaptam, hiszen egyik adatközlőm szerint az exponálás előtt a fényképész mosolyt kért, az elkészült fényképek többségén viszont nyoma sincs mosolynak. A kép elkészülte után egy-két hétre készült el, a minden esetben a megrendelő igényei szerinti pozitív kép. Színes kép híján a szépia, azaz a barnított képek voltak a legkelendőbbek, főként a polgárság körében. Ugyanakkor színezett képeket is készítettek, amelyeket utólagosan festettek ki
[14], de ezek interjúalanyaim elmondása szerint nem voltak élethűek a legtöbb esetben. A megrendelő mindig kiretusált képet kapott, a kérésének megfelelő méretben.
Habár a fényképezkedés beépült a családi szokások közé, mégis függött a család összetartásától, s általában szükség volt valakire, aki nem hagyta, hogy ez a szokás eltűnjön, s szorgalmazta a család életének dokumentálását. A dokumentáció már nem csak az életfordulókra vonatkozhat, hanem az életben elért eredmények tárgyi megvalósulásának megörökítésére is.
Paraszti – polgári és paraszt-polgári
Dolgozatom elején említettem, hogy a polgári és a paraszti fényképek jó része azonos környezetben készültek. Ennek mindenképpen gyakorlati okokkal magyarázható első sorban. Másfelől megközelítve azonban jól megmutatkozik egyfajta felfelé törekvés is a parasztság részéről. A fényképezés széleskörű elterjedése körülbelül egy időpontra esik a parasztság polgárosodásának kezdeteivel, főként itt a Dél-alföldön, (Makó, és Szeged vonzáskörében), amikor már megjelenik a kivetkőzés, a városi jellegzetességek átvétele. Mindez azonban a paraszti társadalom felsőbb, vagyonosabb rétegeiben jelenik meg első sorban. Ezt a szituációt a fényképek is hűen rögzítették, hiszen, mint nagymamám mondta, az ő édesanyja, „már lány korában sem olyan parasztosan öltözött. Nézd, meg milyen finoman fogja a táskáját, mintha városi lenne.” Ebből a részletből is jól látszik, hogy a műtermi, polgári környezet, és beállítás, milyen erős identitás-képző erőként jelenik meg a kép kapcsán a leszármazottban. Ez jól alátámasztja a fentebb megállapítottakat, tehát, hogy a paraszti polgárosodás, azaz a polgári életvitelre való törekvés, milyen fontos szerepet játszott a képek elkészíttetésében családunkban. Az identitás azonban más esetben nem csak a polgárság felé való törekvésben nyilvánulhat meg. Megjelenhet, mint paraszti öntudat is, ezt jól mutatja be az a kép, melyen a festett klasszikus háttér előtt a polgári élet kellékei helyett egy, nagy valószínűséggel szintén kellékként szereplő ekével ábrázolják a családot.
Tanulságok
Végső konklúzióként tehát levonható, hogy a fényképezkedés több szempontból is nagy jelentőséggel bírt a paraszti és a polgári kultúrában egyaránt. Mindkét rétegnél elsődleges szerepe az adott élethelyzet megörökítése, emlékállítás. Az emlékezés fontosságát a képek hátulján gyakran szereplő „Emlékül” felirat is jól illusztrálja. Másik célja a kapcsolattartás, híradás, hiszen a legfontosabb képekről több másolatot is készítettek – főleg, akik ezt anyagilag is megengedhették maguknak – és ezeket a képeket a családtagok, barátok közt szét is osztották, ezt a szokást a képanyagban található nagynénik, nagybácsik, és barátok különböző apropójú fényképei, főként esküvői képei jelölik. A fényképkészítetés harmadik oka a reprezentáció volt, mely egyben a fentebbi tényezőkkel is szoros kapcsolatban áll, hiszen az akkori gazdagságra emlékezni akartak, s hírül akarták adni az ismerősök, és rokonoknak is.
A fényképezkedés igénye tehát már viszonylag korán kialakult, s szerves részévé vált mind a paraszti, mind pedig a polgári élet mindennapjainak.
made by: Terhes Viktória - all rights reserved :)
[2] Csupor (1987: 56, Ethn.) [5] Koltai (szerk.) (1998:24) [8] Csupor (1987: 61, Ethn.) [12] Csupor (1987:57, Ethn.) [13] Kolta (szerk.):(1998:20)